Baktériumfóbia"A baktériumokkal kapcsolatos hisztériának az az alapja, hogy az emberiség kérlelhetetlen ellenségének tekintjük őket, és ezért nem törődve a költségekkel és a következményekkel, ki akarjuk őket irtani. A mai félelemnek van korábbi előzménye is. Már 1890-ben sokan úgy gondolták, hogy Koch és Pasteur -- akiket a modern mikrobiológia atyjának tekintünk -- munkássága alapozta meg a higiéniával kapcsolatos valódi hisztériát. "Az emberek kipakolták az otthonaikból az állítólagosan mikroorganizmusokkal teli bútorzatot,
megtanulták, hogy el kell kerülni a tüsszögő és köhögő embereket, és el kell hagyni az emberek közötti olyan bizalmas érintkezéseket, mint a kézfogás v agy a babák puszilgatása. A szállodákban olyan huzatokat kezdtek el használni, amelyek jobban befedik a kórokozókkal esetlegesen megfertőzött ágyneműt..., a templomokban a szertartások során nem alkalmazták tovább a közös kelyheket, és a városokban bevezették az ivókutakat, a fertőzéseket terjesztő közös ivóedények használata helyett." Brown azt is leírja, hogy a baktériumokkal való találkozás elkerülését "szinte egyfajta vallásnak tekintették, amelynek segítségével le lehet küzdeni a sátánt, mivel a piszok a bűn maga". A mikroorganizmusokkal kapcsolatban, ahogy azt Nancy Tomes is megjegyezte, sokszor a hadviselésben szokásos kifejezéseket használják, például "megtámadják, megszállják, leküzdik az emberi szervezetet". Az orvosoktól és a tudósoktól a közember is átvette ezt a gondolkodást. Dr. William Mays azt állította, hogy a baktériumok "csapatban támadnak", egy másik orvos pedig úgy emlegette azokat, mint "a légkör keselyűit".
Természetesen ez egyes vállalkozóknak bombaüzletet hozott, hiszen remek piacot jelentett minden olyan termék számára, amely hozzá tudott járulni a mikroorganizmusok elleni harchoz. Például a Johnson and Johnson vállalat a Ladies Home Journal (Hölgyek Otthona Magazin) lapjain arról tájékoztatta az olvasóit, hogy "a környezetünkben mindenütt jelen vannak a baktériumoknak nevezett parányi láthatatlan élőlények, amelyek gyorsan megtelepszenek a bőrünkön lévő sérüléseken, ha az levegővel, porral, forralatlan vízzel, textíliával, nem steril kötözőszerrel érintkezik, vagy ha az ember nem fertőtlenített kézzel ér hozzájuk. Ennek a következménye vérmérgezés, gyulladás, üszkösödés, láz, szájzár, és egy sor más komplikáció lehet", ezért "azonnal rohanjanak el az üzletbe és vásároljanak Johnson and Johnson féle vörös kereszt törlőkendőt, amíg nem késő". Az antiszeptikus Listerint az American Home Journal (Amerikai Otthonok Magazinja) lapjain úgy hirdetik, hogy az ember kezén megtelepedett veszélyes baktériumokra hívják fel a figyelmet, amelyek nem kevesebb, mint tizenhét féle betegséget okozhatnak. Az anyákat figyelmeztetik arra, hogy ha a kezüket megnéznék egy mikroszkóp alatt, akkor bizony elgondolkodnának azon, hogy a kisgyermekük ételének elkészítéséhez vagy a csecsemőjük etetéséhez vagy fürdetéséhez hozzá szabad-e fogni anélkül, hogy a kezüket tömény Listerinben leöblítették volna.
A két világháború közötti években a baktériumoktól való túlzott félelem kezdett alábbhagyni. Például kimutatták, hogy a legpiszkosabb szoba levegője vagy a legmocskosabb csatorna vize sem tartalmaz olyan élő bacilusokat, amelyek még fertőzőképesek, tehát betegséget tudnak okozni. Kubában a Walter Reed sebész által vezetett amerikai bizottság megmutatta, hogy
"a sárgalázban szenvedő betegek ágyneműje vagy ruházata nem tudta a betegséget átadni az egészséges embereknek, bármennyire szennyezett is volt az a betegek váladékaitól". Ilyen körülmények között módosítani kellett a reklámok szövegét. Ettől kezdve megszűnt az ok a baktériumok elleni hadviselésre, hiszen kevésbé kellett félni attól, hogy betegségeket okoznak, ezért a reklámok inkább azt igyekeztek hangsúlyozni, hogy a tisztaság előnyt jelent a társadalmi életben, és vonzóbbá teszi az embert. Például az a lány, akinek kellemetlen szájszaga van, "mindig koszorúslány marad, sosem lesz belőle menyasszony". Ma mégis újra kitört a baktériumokkal kapcsolatos tömeghisztéria, amit főleg a kereskedelmi érdek élesztett fel, mivel piacot keresett a számtalan fertőtlenítő szernek és antibiotikumnak.
Csupán elméleti alapon is meg lehet állapítani, hogy a baktériumok elleni háború idióta ötlet. Ugyanis a mikroorganizmusok mindenféle körülmények között képesek élni és szaporodni. Bernard Dixon szerint "a mikroorganizmusok különleges alkalmazkodóképességgel rendelkeznek..., nemcsak az igaz rájuk, hogy előttünk telepedtek meg a Földön, hanem az is várható, hogy a jövőben is az övék lesz majd a Föld, és nem az emberé". Ugyanennyire ostobaság az is, hogy kémiai irtóhadjáratot folytatunk a betegségek hordozóival és terjesztőivel szemben. Vegyük például a szúnyogokat. Bár ők nem tudnak olyan gyorsan alkalmazkodni, mint a mikroorganizmusok, azonban meglehetősen hamar megtanulják, hogy hogyan meneküljenek el azok elől a mérgek elől, amelyeket kipermetezünk ellenük. Például a WHO maláriaellenes kampánya idején Dél-Ázsiában a szúnyogok hamar megtanulták, hogy nem szabad leszállni a kunyhók falára, amelyeket DDT-vel permeteztek be. Vagy egyszerűen kövérebbek lettek, és így a méreg jobban eloszlott a szervezetükben, míg mások vastagabb kitint növesztettek, amelyen a méreg nem tudott keresztülhatolni. Egyes példányokban olyan enzim alakult ki, amely képes arra, hogy a DDT-t teljesen veszélytelen vegyületté bontsa le. Nézzünk szembe a tényekkel: az életfolyamatok intelligensek, azzal ellentétben, amit a neo-darwinisták vagy a szociobiológusok mondanak nekünk.
Az a háború is hiábavaló, amelyet a gyomok, a gombák, a férgek, a rágcsálók és Isten tudja, még milyen élőlények ellen folytatunk. Nincs esélyünk arra, hogy győztesen kerüljünk ki ebből a harcból, ha esetleg néha egy-egy csatát meg is nyerhetünk. Ennek ellenére a háború tovább folytatódik, mivel a mérgek eladásából hatalmas haszon származik. Szerencsétlenségünkre a redukcionista és a mechanisztikus természettudomány, amelyet ma is csaknem minden egyetemünkön tanítanak, segít abban, hogy megmagyarázza és ezzel törvényessé tegye ezt a leegyszerűsítő megközelítést. Vandana Shiva nagyon jól jellemzi a mezőgazdasági kártevőkkel szemben folytatott háborúnkat: "A redukcionista természettudomány csak a kártevők jelenlétére összpontosít a kártevők ökológiája helyett. Az a megoldás, amely ennek a tudományos felfogásnak és a növényvédőszer-gyártó iparnak egyaránt megfelel, az, hogy továbbra is gyártani és árusítani kell a mérgeket, amelyek megölik a kártevőket." Annak idején az Észak-Amerika nyugati részét elözönlő bányászok és fakitermelők mondása volt, hogy "az egyetlen jó indián a halott indián". Ennek a mintájára született az egyik rovarirtó vállalat televízió-reklámjának mondata: "Az egyetlen jó bogár a döglött bogár."
Tudomásul kellene venni, hogy az ember nem egy ökológiailag légüres térben él. René Dubos, a híres mikrobiológus, aki annak az irányzatnak a létrehozója, amelyet "az egészség ökológiája"-ként emlegetnek, arra figyelmeztetett bennünket, hogy
ha eltüntetjük valamelyik mikroorganizmust, azzal egyszerűen jobb lehetőséget teremtünk a többi számára. Például a tej pasztörizálása steril körülményeket teremt, ebben a baktériummentes közegben azonban nagyon gyorsan meg tud telepedni és el tud szaporodni bármilyen kívülről bekerülő, esetleg patogén mikroorganizmus. A nyers tej azonban sokféle mikroorganizmust tartalmaz, így nagyon kicsi a lehetőség arra, hogy valamilyen kórokozó kívülről megtelepedjen benne. Ezt René Dubos tökéletesen felismerte. "Az egyáltalán nem biztos -- írta -- , hogy az a legbölcsebb és a leghatékonyabb megoldás, ha valahol kiirtjuk a már ott élő fajokat, ahelyett, hogy arra törekednénk, hogy kiismerjük a szokásaikat és békésen együtt éljünk velük." Ezt a próbálkozást Dubos "utópikus stratégiának" nevezte el.
Dubos arról is ír, hogy azokon a helyeken, ahol az emberek szegényes higiénés körülmények között élnek, a polio vírus mindenütt jelen van, így mindenkit megfertőz. Ennek eredményeként az emberekben már életük első hónapjaiban kialakul vele szemben a védettség, ezért nagyon ritkán fordul elő bénulás a fertőzés következtében. A mi társadalmunkban a higiénés szokások nagyon lecsökkentik annak a valószínűségét, hogy a gyerekek az életük korai szakaszában fertőződjenek meg ezzel a vírussal, ezért nem alakul ki bennük a spontán védettség. "Tehát a gyermekbénulás esetében egy olyan betegséggel állunk szemben, amelyet valójában a tisztaság okoz."
Mindenesetre ha valóban hosszú távon akarjuk biztosítani a magunk és a háziállataink egészségét, akkor csak egyetlen választásunk lehet, nevezetesen az, hogy meg kell tanulnunk együtt élni a mikroorganizmusokkal. Fel kell ismernünk, hogy a szervezetünk, más élőlényekéhez hasonlóan, nemcsak a saját sejtjeinkből áll, hanem sokféle mikroorganizmus sejtjeiből is, sőt, az utóbbiak aránya az emberi sejtek számához viszonyítva tíz az egyhez. Ráadásul nem is tudunk a mikroorganizmusok nélkül élni. Például a számunkra életfontosságúak a bélrendszerünkben megtelepedett baktériumok és élesztőgombák, amelyek a vitaminok előállításában és az ételek megemésztésében játszanak fontos szerepet. Fel kell ismernünk, amint azt Dubos is hangoztatta, hogy "a törzsfejlődés során a szervezetünk olyan környezetben fejlődött ki, amelyben nagy számban voltak jelen a mikroorganizmusok". Azt, hogy számunkra és más fejlett élőlények számára is életfontosságúak a szervezetben jelenlévő baktériumok, világosan megmutatja az, hogy "a baktériummentes állatokban anatómiai és fiziológiai rendellenességek alakulnak ki". Dubos elemzi ezeket az eseteket, és rámutat arra, hogy már egy néhány baktérium hiánya esetén sem tud az állat a normális körülmények között életben maradni. Az a tény is világosan bizonyítja, hogy erőteljesen függünk a szervezetünkben élő baktériumoktól, hogy azokat a rendellenességeket, amelyeket baktériummentes állatoknál figyeltek meg, gyorsan ki lehetett javítani, ha az állatok érintkezésbe kerültek a megfelelő baktériumokkal. Dubos legfontosabb állítása, hogy közönséges körülmények között még a patogén baktériumok is úgy élnek a szervezetünkben, hogy nem okoznak megbetegedést. Csak akkor vált ki tüneteket a jelenlétük, ha a körülmények ezt lehetővé teszik a számukra. A szervezetünkben olyan különösen veszélyes mikroorganizmusok is jelen lehetnek, mint a salmonella vagy a diftéria kórokozói, azonban mindaddig nem okoznak tüneteket, amíg a körülmények nem válnak megfelelővé a betegség kialakulásához. Élete vége felé Louis Pasteur is tett egy ehhez hasonló kijelentést:
"A mikroorganizmus semmit sem számít, a környezeti feltétel azonban mindent." Természetesen jogos a kérdés, hogy milyen körülmények között okoznak betegséget a mikroorganizmusok? Dubos szerint akkor,
"amikor a körülmények eltérnek azoktól, amilyenek között a gazdaszervezet és a mikroorganizmus közötti egyensúlyi állapot kialakult". Ez például akkor történhet meg, amikor a gazdaélőlény nem jut hozzá minden szükséges tápanyaghoz, vagy akkor, amikor méreg jut a szervezetébe, vagy stresszhatás éri, vagyis olyan esetekben, amikor valamilyen fiziológiai zavar keletkezik." Dubos szerint akkor is fiziológiai krízis jön létre, vagyis a belső ökorendszerben zavar keletkezik, ha a gazdaszervezet olyan baktériummal kerül érintkezésbe, amely ellen nem alakult ki immunitás az élőlény korábbi életszakaszában, vagy a mikroorganizmus idegen eredetű, vagy ami még ennél is veszélyesebb, genetikailag módosított, hiszen ilyen mikroorganizmussal az egész emberi faj nem találkozott addig. Dubos tehát azt állította, és ez volt a legfontosabb felismerése, hogy nem a mikroorganizmus okozza az emberek vagy más élőlények megbetegedését, hanem a gazdaszervezet és a számára igen fontos, benne élő mikroorganizmus-populáció közötti egyensúly megbomlása. Röviden ez a kérdés ökológiai vagy holisztikus megközelítése, amely az alapjaiban hibás redukcionista vagy mechanisztikus szemlélet ellentéte.
Pasteur maga is azt állította, hogy bizonyos esetekben a fiziológiai zavar -- amelyre Dubos is utal -- az elsődleges oka a fertőzésnek, és nem a következménye. Például az influenzavírus valójában egyáltalán nem az oka az influenzának, hanem a következménye, vagy másképp megfogalmazva: a tünete. Bizonyos esetekben a betegség maga, attól függetlenül, hogy mi az általunk ismeretlen kiváltó oka, olyan körülményeket teremt, amelyek lehetővé teszik a kórokozó kifejlődését. A valódi megoldást az jelenti, ha sikerül visszaállítani az ember és a szervezetében élő mikroorganizmus-közösség közötti egyensúlyt, természetesen azokat az eseteket kivéve, amikor veszélyhelyzet van és az antibiotikum életmentő lehet. Érdekes, hogy az állatok is ösztönösen éppen ezt a megoldást választják: "ha az étrendjük B1 (tiamin), B2 (riboflavin), vagy B12 (kobalamin) vitaminokban szegény, a mikroorganizmusokat, amelyeknek kulcsfontosságú szerepük van ezeknek a vitaminoknak a szintézisében, úgy pótolják, hogy ürüléket esznek". Ha például a kísérleti patkányok esetében megakadályozzák az ürülékevést, annak komoly hatása van az állatok egészségi állapotára, amit az mutat, hogy hiába táplálják őket megfelelően, a növekedési ütemük húsz százalékkal lecsökken. Különösen érdekes és az emberre nézve is tanulságos, hogy a szigorú vegetáriánus étrendet követő, vagyis semmilyen állati eredetű élelmiszert nem fogyasztó emberek is egészségesek maradhatnak, pedig az ő szervezetükbe a táplálékkal igen kevés B12-vitamin jut be. "Ez azért lehetséges, mert a bélcsatornájukban végbemegy a vitamin szintézise, akárcsak a növényevő állatok esetében."
Dubos olyan világosan összegzi az álláspontját ezzel a kérdéssel kapcsolatban, hogy érdemes rövidítés nélkül idézni:
"Annak, hogy egyes fertőzéses megbetegedések makacsul fennmaradtak az emberek között, az az oka, hogy még mindig nem értjük az ember és a biológiai környezete között fennálló kapcsolatot. Sok olyan fertőző betegség létezik, amelyet sem megelőzni, sem gyógyítani nem lehet sem a higiénia fokozásával, sem vakcinákkal, sem gyógyszerekkel. Azok a fertőző betegségek, amelyek a leggyakrabban fordulnak elő, olyan mikroorganizmusok tevékenységének a következményei, amelyek mindenhol jelen vannak a környezetünkben, és anélkül élnek a testünkben, hogy a szokásos körülmények között akár a legkisebb bajt is okoznák. Csak akkor váltanak ki betegséget, ha a gazdaszervezetben fiziológiai stressz alakul ki. Az ilyen típusú fertőző betegségek esetében a fertőzés pillanata kevésbé fontos, mint az az időpont, amikor a lappangó fertőzés egy fiziológiai zavar hatására tünetekben is megnyilvánul. Ez az oka annak, hogy az ortodox módszerek, amelyek a járványtan, az immunológia és a gyógyszeres terápia klasszikus elméletén alapulnak, nem tudják hatásosan kezelni ezeket a betegségeket. Olyan eljárásokat kell kidolgozni, amelyek alkalmasak arra, hogy helyreállítsák az egyensúlyt a gazdaszervezet és az élősködő között." Az emberek kezdik ezt megérteni. Például dr. John Warner, aki a Southampton Egyetem gyermekosztályán dolgozik, azt írja, hogy "egyre kevesebben szállnak vitába azzal az elképzeléssel, hogy az asztmás megbetegedések számának drámai növekedése arra vezethető vissza, hogy az emberek kora gyermekkorukban kevés piszokkal kerülnek érintkezésbe. Húsz évvel ezelőtt az iparilag fejlett országokban a gyerekek öt százaléka volt asztmás, míg ma ez az arány eléri a húsz százalékot. A fejlődő országokban szintén növekszik a megbetegedések száma, különösen a gazdagok között, akik átveszik a nyugati életstílust. Azt írja: "Az asztmakutatások kezdik világossá tenni, hogy az aránylag sterillé tett környezetben élő babák nem találkoznak a megfelelő baktériumokkal, amelyek az emésztőrendszerünkbe bekerülve serkentik az immunrendszer működését és segítik abban, hogy leküzdje az allergéneket." Warner szerint "az asztmakutatás minden új eredménye ennek az elméletnek a helyességét bizonyítja". Néha már néhány hetes csecsemőket kitesznek baktériumos fertőzésnek annak érdekében, hogy kiépüljön az immunrendszerük azok ellen a betegségek ellen, amelyek a leggyakrabban fordulnak elő az adott területen, ilyen lehet például a tejlebontó baktérium, amely fontos része a belső baktérium-populációnak, vagy a tuberkulózis baktériuma. "
http://www.kia.hu/konyvtar/szemle/f2.htm
